Az XPS kerítés fedlapok úgymond „félkész” termékek. Miután felragasztottad a kerítés falazatra a fedlapokat, ezt követően min. 1 réteg polisztirol ragasztóval kell bevonni, amibe üvegszövet (dryvit) hálót kell rakni. Általánosságban azt tudjuk mondani, hogy bármelyik polisztirol ragasztó megfelelő felületkezeléshez, de mi ár/érték arányban a Masterplast Thermomaster FIX ragasztót szoktuk javasolni. Az első réteg ragasztóba bekeveréskor ajánlani szoktunk 0,8-1 liter mélyalapozót is, mert nagy mértékben javítja a felületi keménységet.
Második rétegként az esetlegesen látszó üvegszövet háló textúráját eltüntesd, majd ezt követően lehet a kívánt színre festeni a fedlapokat kültéri, UV-álló festékkel. Ha színes vakolattal (műgyantás vakolattal) szeretnéd bevonni, akkor nyugodtan lehet az a második réteg, hiszen az úgyis eltünteti az üvegszövet háló textúráját.
A ragasztó anyagszükségelete 5-6 kg/m2, azaz például 30 cm széles fedlap esetén ~3 métert lehet bevonni 5-6 kg ragasztóval, tehát 1 zsák ragasztó 10-12 méter fedlaphoz elegendő.
A megfelelő felületkezelést követően a kerítés fedlapok szinte beton keménységűek lesznek, ellenállnak a kisebb-nagyobb külsérelmi hatásoknak is, mint a kutyák, bicikli nekitámasztás, de akár sétálhatunk is rajta nyugodtan.
A fedlapokat polisztirol ragasztóval vagy ragasztó habbal felragasztjuk a kerítés falazatra, majd ezt követően színazonos alapozóval lekenjük ecset vagy henger segítségével. A száradást követően mehet rá 1 rétegben a műgyantás vakolat, mely önmagában keményíti meg a felületet és adja meg a fedlap színét.
Eddigi tapasztalataink alapján ezen módszer kivitelezése jóval egyszerűbb, illetve a felületi keménység és színtartósság szempontjából is valamivel jobb megoldás.
1. Ragasztóhab (ajánlott)
Kézi- vagy pisztolyos ragasztóhab segítségével nagyon egyszerű a fedlap felhelyezése. A fedlap alján lévő tapadó hornyokba kell helyezni a pisztoly végét és kb. dió nagyságú habcsíkokat kell belehúzni. Ezt követően a fedlap felhelyezhető a falazatra. A ragasztóhabbal gyorsan lehet dolgozni, mert a kötési ideje 1-2 óra típustól függően.
2. Polisztirol ragasztó
A zsákos ragasztót először a leírásnak megfelelően be kell keverni, majd ezt követően a kerítés falazat tetéje kell felhordani a megfelelő vastagságban és ebbe kell beleültetni a fedlapokat. A zsákos ragasztó esetén a kötési idő min. 24 óra, így munkafolyamat is lassabb.
Általánosságban elmondható, hogy a ragasztóhab drágább, de kiadósságban több fedlap ragasztható fel vele, illetve a munkafolyamat is tisztább és sokkal gyorsabb.
Nézd meg a következő videóban ahogy ráállunk egy felületkezelt fedlap tetejére autóval.
KeritesFedlap.com cégcsoport
Székhely: 5720 Sarkad, Bartók Béla u. 4.
Telephely: 5720 Sarkad, Vasút u. 38.
Telefon: +36-70/355-9-355
E-mail: kapcsolat@keritesfedlap.com